Madárismereti tábor a Fehér-tanyán
Madárismereti tábor a Fehér-tanyán
Évek óta részt veszünk a seregélyesi általános iskola „Téli madaraink” országos madárismereti versenyen. Sajtos József igazgató és lelkes kollégái szervezésében a versenyt általános iskolásoknak hirdetik levelező formában. A gyerekek szeptembertől kezdve egész tanéven át több alkalommal feladatokat kaptak, melyeket négyfős csapatokban oldottak meg. a 3-4., 5-6. és 7-8. osztályosok közül idén több csapatunk is megmérettette magát. A döntőbe szinte az összes csapatunk bejutott, amiért azért is büszkék vagyunk, mert a verseny az évek alatt országos méretűvé nőtte ki magát. A színvonalas döntőn ,- amelyre a seregélyesi iskolában került sor-, rengeteg természettel, madarakkal kapcsolatos feladatot kellett megoldaniuk a gyerekeknek. A verseny alatt minden tanulót és kísérőt vendégül láttak a szervezők, az eredményhirdetésig a Magyar Madártani Egyesület önkéntesei tartottak madárbemutatót. Az 5-6. osztályos versenyzők között a „Berényi Jómadarak” csapat (Erdő Zsolt, Fessler Márton, Magyar Zsolt, Nagy Bendegúz) I. helyezést ,a 7-8. osztályosok versenyében a „Berényi Kakaduk” csapat (Bottka Barna, Faddi Eliza Kíra, Gertner Antal, Hóman Benedek) II. helyezés értek el. Többi csapatunk is helytállt a megmérettetésen.
Úgy gondoltuk, hogy a gyerekek ezért a sok munkáért és a versenyzésért jutalmat érdemelnek, ezért szerveztük meg a két napos madaras-tábort június 26-27-én, a Fehér -tanyán, lovasberényi és vértesacsai gyerekek résztvételével.
Csütörtökön reggel, tábort építettünk, a gyerekek erdészeti társasjátékokkal, rajzolással, íjászkodással töltötték az időt ebédig. Ebéd után madáretetőket barkácsoltak, szegeltek, csavaroztak, az előre legyártott faanyagokból Faddi Istvánnal. A barkácsolás után a Magyar Madártani Egyesület képviseletében Fiala Zsuzsa látogatott hozzánk, odúkat hozott magával és egy nemrégiben mentett kis seregélyfiókát. A gyerekek előadást hallgattak az egyesület munkájáról, odúk fontosságáról, a madarak etetéséről. Idő közben a kis fióka nagyon éhes lett, ezért legyeket, egyéb rovarokat fogtunk neki, amelyeket ő boldogan el is fogyasztott. Zsuzsától a gyerekek ajándékokat is kaptak, térképeket, füzeteket. Később Egyed István és kisfia Egyed Zsombor érkezett hozzánk egy sólyommal és egy szarkával. A sólymászkodás történetéről, folyamatáról szóló előadás nagy sikert aratott. A fenti programokon kívül volt még nappali és éjszakai túra is Domján György erdőmérnök vezetésével, kvízjáték, célba lövés, és persze az elmaradhatatlan számháború.
A finom ebédet az iskola vértesacsai konyháján főzték nekünk, támogatónk volt még a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. Lovasberényi Erdészeti Igazgatósága, a Feleki Sándor Alapítvány, és persze a gyerekek szülei , akik a sok-sok finomságot küldték reggelire, uzsonnára, vacsorára.
A gyerekek fáradtan és szomorúan csomagoltak péntek este. - Jó lenne még maradni! - mondogatták.
Faddiné Szita Erzsébet Magyarné Szita Melinda